Kedves Látogató!
Szeretettel üdvözlünk Somogyjádi Református Egyházközség honlapján. Az Egyházközség és a templom régmúltjáról az Egyházközségünk története menüpontban található részletes leírás; itt a közelmúlt és a jelen dolgairól szeretnénk szólni röviden.
Mindenek előtt azonban, elsősorban szeretnénk kifejezni köszönetünket Somogyjád község országgyűlési képviselőjének, Móring József Attila úrnak, a helyi református gyülekezeti ház felújításában nyújtott közreműködéséért,
valamint a Magyar Falu Pogramban nyújtott támogatásáért. Móring József Attila képviselő úr hathatós közbenjárása nélkül egyik projektünk sem valósulhatott volna meg, segítő szándékát ezen a fórumon is fontosnak tarjuk megköszönni.
Egyházközségünk nem nagy, a választói névjegyzékben 131 név szerepel. A családtagokkal együtt kb. 190 főt tartunk nyilván. A 190 tagnak egy lelkipásztora, egy gondnoka és 10 presbitere van.
Ahogy a történeti leírásban olvasható, testvérgyülekezeti kapcsolatban álltunk a hollandiai Amersfoort két református és az amerikai First Presbyterian Church, Rochester, MN gyülekezetével; sajnos azonban napjainkra mindegyik gyülekezettel való szoros kapcsolat meglazult. Az egyes emberekkel ápolt személyes jó viszony azonban megmaradt, holland testvéreink közül minden évben a mai napig szívesen járnak vissza hozzánk.
Egyházközségünk mindig kiemelt figyelmet fordított arra, hogy minden lehetséges forrásból támogatást szerezzen a tulajdonában lévő épületek felújításához, karbantartásához, illetve tervezett programjainak megvalósításához.
2012-ben Leader-es pályázati forrásból sikerült megújítanunk a lelkészi hivatalt. Ezt követően, 2013. márciusában a templomot villámcsapás érte, mely során a templom felső párkányzata és a torony, valamint a villámhárító rendszer súlyos károsodást szenvedett; továbbá a parókia első része is sérült. Ebben a helyzetben településünk polgármestere, Lőrinczné Kiss Ilona közbenjárására sikerült a Belügyminisztérium rendkívüli segély alapjából támogatást kapnunk; továbbá a helyi önkormányzat is jelentős összeggel támogatta a helyreállítás költségeit. A felújítás költségeihez nagyban hozzájárult még a falu református és katolikus közössége, mely adományaival jelentősen hozzájárult a templom megújulásához.
Az így összegyűlt összegből 2014-ben helyreállították a templom párkányzatát, új villámhárítót szereltek fel, továbbá a templom külső falai is új, nemesvakolat borítást kaptak.
2019-ben kormányzati támogatásból a gyülekezeti ház felújítására, illetve ugyanebben az évben a Magyar Falu Program keretében közösségi programok megvalósítására és ehhez kapcsolódó eszközbeszerzésre nyertünk forrásokat.
A továbbiakban szeretnénk még helyreállítani (cserélni) a templom tetőszerkezetét, a templom, a gyülekezeti ház és a parókia melletti járdákat, utakat. Szeretnénk felújítani a gazdasági épületeket és a parókia energia hatékonyságát korszerűsíteni.
Szeretnénk új, tartalmas, érdekes programokkal gazdagítani gyülekezetünk életét, és alkalmainkon szívesen látunk - a gyülekezeti tagjainkon kívül - minden kedves érdeklődőt is. A továbbiakban is minden tőlünk telhetőt megteszünk azért, hogy gyülekezetünk növekedhessen, fejlődhessen.
A mi Urunktól kérjük ehhez az erőt és áldását!
Egyházközségünk elsődleges feladata az evangélium hirdetése. Szeretnénk, hogy a jó hír – mely arról szól, hogy „úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen” (Jn 3:16.) -, elérné mindazokat, akik településünkön és vonzáskörzetében élnek. Istentiszteleteinkre várjuk gyülekezeti tagjainkat és mindazokat, akik szeretnék megtapasztalni, mit jelent egy közösség tagjának lenni és figyelni az Istentől jövő üzenetre.
Szeretnénk bátorítani és támogatni mindazokat, akik keresik Isten akaratát és annak megfelelően igyekeznek élni.
Gyülekezetünkben rendszeresen kiszolgáltatjuk a keresztség és az úrvacsora sákramentumát. Esketési és temetési szolgálatot végzünk. Az óvodában és az iskolában is hittanórákat, ehhez kapcsolódóan konfirmációi előkészítő alkalmakat tartunk.
Andrási Károlyné Tóth Franciska, lábodi lelkész“Egy el- és befogadó közösség, ahol mindenki számít! Ahol a világ Megváltója az első, s Te pedig a legfontosabb vagy!”